Glen L. Larson

Az autós superman sorozatának az ötlete Glen A. Larson fejéből pattant ki. Larson igazi univerzális filmes: forgatókönyvíró, gyártásvezető, rendező, producer egy személyben. Nevét elsősorban sikeres fantasztikus krimisorozatok tették ismerté, mint pl. a Hatmillió dolláros ember, Galaktika, a harci csillag, vagy a Roger százados a XXV. században. Egyáltalán nincs mit csodálkozni azon, hogy megpróbálta kombinálni a kettőt. Így született meg a magányos bűnüldöző és társa, a beszélő autó. Vagyis a Knight Rider. Az ötletet tett követte és 1981-re már minden készen állt a forgatáshoz, már csak a főszereplőt kellet megtalálni.

David Hasselhoff ekkortájt szállt ki a Fiatal és nyugtalan c. sorozatból, amit Las Vegasban forgattak. Hazafelé tartva, a repülőn ismerkedett meg az NBC tévétársaság egyik vezetőjével Brandon Tartikoff-fal, aki később felajánlotta neki a főszerepet. Olyan népszerű színészt körözött le, mint a Miami Vice-os Don Johson-t.
A forgatás 1981 márciusában kezdődött, és tizenegy hónapba telt, mire a sorozat egy évadra valóepizódja elkészült. Hasselhoff 1982 márciusában mutatkozott be új szerepében az amerikai tévénézőknek. A közönség reakciója minden várakozást fölülmúlt. A nézettségi adatok és a rengeteg telefon és levél mind azt mutatta, hogy az NBC Hasselhoffal és K.I.T.T.-el megfogta az isten lábát. David egy csapásra a közönség első számú kedvence lett.
A kritikák többsége azonban nem volt túl hízelgő. Gyermetegnek tartották a történetet, primitívnek a párbeszédeket, az egész produkció szellemi szintjét a képregények színvonalához hasonlították. De hát éppen ezért volt olyan sikeres, mert hat évestől hatvan évesig mindenki nézte. Aztán a Knight Rider a nemzetközi piacon is bizonyított. Több mint hetven ország tévéállomása vásárolta meg.


De ez csak siker egyik résztvevője volt. Rengeteg pénz folyt be az úgynevezett járulékos termékek forgalmazásából. A sort a Knight Rider baba nyitotta meg, majd következett a K.I.T.T.-modell. Csak az Egyesült Államokban 750 ezer darabot adtak el belőle, így összesen 30 millió dollár nyereséget hozott. Ezután jött a póló, a különféle ajándéktárgyak, poszter, képeslap, miegymás. Mind hatalmas üzletnek bizonyult.

Négy sikeres évad után az NBC kurtán-furcsán véget vetett a sorozatnak. Az illetékesek úgy vélték: Már kifutotta magát, ráadásul túl drága. Négy év alatt tizenkét, ötvenezer dolláros autót törtek össze! Az utolsó forgatási nap 1986. március elseje volt. David mindig szomorúan gondol vissza erre a napra, mert nem értett egyet a döntéssel. "Olyan volt, mintha egy családot szakítottak volna szét".
Időről időre felröppen a hír, hogy újból összeáll a csapat egy új sorozat vagy film kedvéért, de Edward Mulhare (Devon Miles) 1997-es halála után egyre kevesebb az esély rá.









 
  Knight Rider Online Hungary © 2004.
A honlap megtekintéséhez 800x600-as képernyő felbontás ajánlott!
Knight Rider, K.I.T.T. and all related material is a copyright of Universal Studios Inc.